MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

Kiakadt a Magyar Kerékpárosklub elnöke, hogy [2026-07-22]

Aránytalanul kevesebbet költenek a kerékpáros fejlesztésekre a fővárosban, mint a többire. Kürti Gábor szerint mindez arra utal, hogy a kerékpárral közlekedők sokadrangúnak számítanak, pedig elfogadott stratégia is van rá, és a tömeg- és autós közlekedésre költött források morzsáiból is elkészülhetne például a főváros kerékpáros főhálózata.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hogy fogjuk ezt kibírni? Döbbenetes adat: az ország területének 89 százalékán tombol az aszály [2026-07-22]

Az ország területének közel 89 százalékán közepes vagy annál súlyosabb mezőgazdasági aszály alakult ki, különösen a nyári növények legnagyobb termőterületein, ahol ez az arány meghaladja a 91 százalékot. Az Alföld, a Dunántúl keleti része és a Kisalföld egyes területei különösen érintettek, míg a délnyugati országrészben és néhány északkeleti körzetben a talaj nedvességtartalma még megfelelő. A HungaroMet Zrt. naponta frissített adatai szerint az aszály mértéke és kiterjedése folyamatosan nyomon követhető, részletes grafikonok és szöveges összefoglalók segítségével.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A magyar műsorvezető gyönyörű lánya ezzel a betegséggel küzd: 12 évesen külföldön kezelik [2026-07-22]

Jaksity Kata 12 éves kislányánál 4 éves korában diagnosztizálták a Lyme-kórt.

Markos György megrázó vallomása a 80. születésnapján: [2026-07-22]

Szerdán ünnepli a 80. születésnapját Markos György. A humorista 25 éve vonult vissza a színpadtól, miután Nádas György oldalán elképesztő sikereket ért el. A legendás Alfonzó fia most őszintén vall az öregedésről, a tragikus veszteségekről, a halálközeli élményeiről, illetve arról, miért mond nemet a felkérésekre mind a mai napig.

[2026-07-22]

Amikor Kovács Kati ikonikus slágerében az 1972-es táncdalfesztiválon az ég felé kiáltott esőért, az ember még tehetetlen volt az időjárással szemben. Ma viszont a jégkárelhárító berendezésekkel már bárki Istent játszhat, és befolyásolhatja az időjárást anélkül, hogy akár csak be kellene azt jelentenie valamilyen hatóságnál. A magyar gazdák szerint ezek a talajgenerátorok olyan drasztikusan belepiszkálnak a természetbe, hogy elapasztják a csapadékot... Szerdán emiatt egy küldöttségük a minisztériumba megy, hogy ezen változtassanak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Standard-elemzés: Magyar Péter baklövése Polgár Judit jelölésével nem katasztrófa, hanem intő jel [2026-07-22]

A magyar kormányfőnek még javára is válhat a Polgár-jelölés kudarca, ha megfontoltabb cselekvésre készteti. Külföldön sokan még mindig nem fogják fel a Tisza által kirobbantott békés forradalom jelentőségét. Amerikának és Iránnak is rá kell jönnie arra, milyen fontos, hogy megegyezzenek. Hogyan lehetséges, hogy a világ immár jobban bízik Kínában, mint az Egyesült Államokban? Témák és vélemények a világsajtóból.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A legolcsóbb külföldi úti cél lehet: a taxi és a szállás is szinte ingyen van [2026-07-22]

Gyönyörű látnivalókkal vár ez a város, kevesen ismerik még.

A Google Térkép legfurcsább felfedezései: titkos bázisok, ördögi szimbólumok és szigetek [2026-07-22]

A Google Térkép 2005-ös indulása óta teljesen új dimenziót nyitott a Föld feltérképezésében. A műholdak és légi felvételek segítségével a világ bármely pontja elérhetővé vált, az internetezők és a kutatók pedig olyan különös jelenségekre bukkantak, amelyeket a földről nézve talán soha nem fedeztek volna fel.

Válságba került Dobó Ági és Kis Csaba házassága: [2026-07-22]

Dobó Ági és a férje, Kis Csaba házassága mögött tudatos munka és kitartás áll, amit 16 év alatt építettek fel. Bár a kapcsolatuk ma harmonikusnak tűnik, az idáig vezető út nem volt zökkenőmentes: több hullámvölgyet és mélypontot is átéltek, sőt, párterápiás segítséget is igénybe vettek. Az egykori szépségkirálynő és családja két éve költözött Costa Ricára, hogy nyugodtabb életet éljenek, de a külföldi élet sem mentes a kihívásoktól.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Friss hírek érkeztek Dzsupin Ibolya állapotáról! Így van most a vérmérgezést követően [2026-07-21]

Komoly egészségügyi megpróbáltatáson van túl Dzsupin Ibolya. A színésznő egy macskaharapás következtében vérmérgezést kapott, sürgősségi ellátásra szorult, és hosszabb időre le kellett mondania a családi programokról is. Most azonban örömteli fordulat következett: hosszú hónapok után ismét találkozhatott külföldön élő unokáival, ami hatalmas lelki feltöltődést jelentett számára.

Megjött a hivatal válasza: uniós egyeztetés mentheti meg a tartózkodási engedélyüket megújító külföldieket [2026-07-21]

Alig két hetet kaptak a Magyarországon élő külföldiek arra, hogy megújítsák tartózkodási engedélyüket. A szűkre szabott határidő miatt komoly sorok alakultak ki az idegenrendészet budapesti irodájában, sokan attól tartottak, hogy bele sem férnek majd a megadott dátumba, így akár itt élő családtagjaikat is el kell hagyniuk. Az idegenrendészettől megtudtuk: uniós egyeztetéssel próbálják megoldani a problémát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2026-07-21]

Külföldön nagyra értékelik az F1-es Magyar Nagydíj és a Hungaroring fejlődését, erőfeszítéseit, Gyulay Zsolt nagyon örülne, ha Magyarországon is felismernék, mekkora dolog az, hogy ez már a 41. F1-es nagydíj lesz nálunk.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Augusztusi horoszkóp-előrejelzés a Bakoknak: a párkapcsolatodban feszültség, de előléptetés vagy akár külföldi lehetőség is képbe kerülhet [2026-07-21]

A Bak hónapja az anyagi kérdések, a munka és a hivatás köré szerveződik. A karrierben új lehetőség nyílhat, de a túlterhelés, a párkapcsolati feszültség és az utazással kapcsolatos nehézségek józan döntéseket kívánnak.

Két éjszaka hat főnek 10 millióért [2026-07-21]

A Honvédelmi Minisztérium a kormányváltást megelőzően még megtagadta az adatok kiadását, most azonban azt is elárulták, hogy Szalay-Bobrovniczky 90 külföldi útjából 78-at honvédelmi repülőgéppel tett meg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Augusztusi horoszkóp-előrejelzés a Nyilasoknak: szintet léphet a párkapcsolatod, és komoly külföldi lehetőség jöhet [2026-07-20]

A Nyilas számára augusztusban a párkapcsolat, a munka, a külföldi lehetőségek és a hitrendszeri kérdések kerülnek előtérbe. A hónap egyszerre hozhat házassági, szakmai és családi döntéseket, ahol a lelkesedést józan sorrenddel és felelősséggel kell megtartani.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mit jelent valójában a [2026-07-20]

A lelki társ fogalma mindig is izgalmas és misztikus téma volt, hiszen ki ne álmodozott volna arról, hogy megtalálja azt az embert, aki tökéletesen kiegészíti őt? De vajon mit is jelent valójában a lelki társ? A romantikus filmek és regények által sugallt tökéletesség helyett a pszichológia szerint a lelki társ inkább az a személy, aki segít felfedezni az igazi énünket, és akivel érzelmi egyensúlyban élhetünk. Az ilyen kapcsolatok nem a függőségen vagy illúziókon alapulnak, hanem az őszinteségen, a közös célokon és a fejlődésen. És hogy még izgalmasabb legyen a téma, egyesek szerint a születési hónapja ...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A grillrácson is főszerepben a hazai sertés! (x) [2026-07-20]

Javában tombol a grillszezon, a családi, baráti sütögetéseken pedig rendre középpontba kerül a sertéshús - a tarja, a karaj, a szűzpecsenye vagy a sertésoldalas egyaránt kiváló választás, ha ízletes és tápláló fogásokra vágyunk. A sertéságazat jelenlegi helyzete további ok lehet arra, hogy ezekkel az alapanyagokat válasszuk: a belföldön előállított friss sertéshús és a sertéshúsból készült terméket megvásárlásával a hazai termelőket segíthetjük.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szigligeti Ivett beváltotta az ígéretét: külföldre vitte a gyermekeit [2026-07-19]

Rendkívül nehéz hónapokat tudhat maga mögött Szigligeti Ivett, akinek az idei év gyökeresen megváltoztatta az életét. A volt szépségkirálynő januárban veszítette el gyermekei édesapját, Dudás Miklóst, azóta pedig minden erejével azon dolgozik, hogy a fájdalom ellenére is biztos és szeretetteljes hátteret teremtsen kisfia és kislánya számára.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Alföldi Róbert futva menekült Stohl András elől [2026-07-19]

Negyedszázada a tévénézők kedvence Stohl András, aki még egykori teátrumától is megvált a műsorvezetés kedvéért, amikor a Katona József Színház igazgatója választás elé állította: ha a tévében

Viharcsapásokkal söpri el a kánikulát az érkező hidegfront [2026-07-19]

Vasárnap délutántól markáns hidegfront éri el hazánkat északnyugat felől, amely véget vet az elmúlt napok rekkenő hőségének. Az Alföldön a napi középhőmérséklet még mindig 25 fok felett alakul, ennek ellenére a front érkezésével drasztikus változásra kell készülni.

Viharcsapásokkal söpri el a kánikulát az érkező hidegfront - már közel van [2026-07-19]

Vasárnap délutántól markáns hidegfront éri el hazánkat északnyugat felől, amely véget vet az elmúlt napok rekkenő hőségének. Az Alföldön a napi középhőmérséklet még mindig 25 fok felett alakul, ennek ellenére a front érkezésével drasztikus változásra kell készülni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mobilozol külföldön? Erre nagyon figyelj oda nyaraláskor [2026-07-19]

A telefonozás ma már nem probléma nyaraláskor, de ha szeretné elkerülni a kellemetlen a pluszköltségeket, akkor jó, ha indulás előtt pár dologra odafigyelsz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szavazzon: Elfogadható így Sulyok Tamás eltávolításának a módja? [2026-07-19]

Ilyenre még nem volt itthon példa: szombaton este a Sándor-palota hivatalos oldalán jelent meg a leköszönő köztársasági elnök által aláírt határozat, amely elrendeli az alaptörvény 17. módosításának kihirdetését, és amellyel megszűnt Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása. A köztársasági elnök jogköreit ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Le kellett mondania a német frakcióvezetőnek, miután béranya szülte férjével közös gyerekét [2026-07-18]

A 46 éves Jens Spahn, a német CDU egyik vezető politikusa lemondott frakcióvezetői tisztségéről, miután nyilvánosságra került, hogy férjével, Daniel Funkéval béranya segítségével váltak szülővé. Németországban a béranyaság jogilag tiltott, bár az ilyen módon külföldön született gyermekek felnevelése nem ütközik törvénybe.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bekapcsolták a minisztériumtól átvett rendszert, váratlan meglepetés fogadta Vitézy Dávidékat a képernyőn [2026-07-18]

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a közösségi oldalán számolt be arról a felfedezésről, amelyet munkatársai tettek egy élő közvetítés során. A minisztériumtól hivatalosan átvett leltári eszközök bekapcsolásakor ugyanis a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Riasztást adtak ki a meteorológusok: észnél kell lenni, ha kimegy a napra [2026-07-18]

Extrém erős UV-B sugárzásra figyelmeztet vasárnapra a HungaroMet: a déli országrészben a kritikus szintet is meghaladhatják az értékek. A Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon 7-esnél is erősebb sugárzás várható, ezért 11 és 15 óra között határozottan javasolják a napozás kerülését és a fokozott védelmet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sok vesztese lesz a forint idei erősödésének, pláne, ha tovább nő a minimálbér [2026-07-18]

A magyar gazdaság háromnegyedét kitevő ágazatok első körben inkább vesztesei a forint hirtelen erősödésének, a belföldi piacra termelő, sokszor állami tulajdonú szegmensek viszont profitálhatnak a folyamatokból
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elfogy a császári család, mégsem kerülhet nő a trónra [2026-07-18]

Új megoldást talált a japán parlament.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Először áll együtt színpadra a két magyar színészóriás: erre korábban sosem volt példa így [2026-07-18]

Alföldi Róbertet és Stohl Andrást főszerepben még sosem láthattunk együtt a színpadon, egészen mostanáig.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Válasszon egy szivárványt! Ez a pszichológiai teszt feltárja, mit jelent önnek a boldogság [2026-07-18]

Ez az egyszerű pszichológiai teszt segíthet felfedezni, mi jelenti önnek a boldogságot, és hogyan tekint az életre. Mindössze annyit kell tennie, hogy kiválaszt egy szivárványt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Alföldi Róbert és Stohl András először állnak együtt színpadra [2026-07-18]

Színháztörténeti pillanat vár a nézőkre augusztusban: a Centrál Színház a Szigligeti Várudvarban mutatja be Neil Simon világhírű vígjátékát, a Furcsa párt, amelyben először játszik együtt színpadon két korszakos színész, Alföldi Róbert és Stohl András. A rendező, Puskás Tamás szerint már önmagában ez is különlges esemény, de a produkció ennél jóval többet ígér.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zsigmond Angi teljesen kiborult, a román reptéren ragadt, nem tud hazajutni: [2026-07-17]

Zsigmond Angi nem mindennapi kalandokat élt át, amikor egy külföldi fesztiválról próbált hazajutni. Az utazás során több szerencsétlenség is érte őt és két barátnőjét, amelyekről a közösségi oldalán számolt be. A fesztivál után a romániai reptéren derült ki, hogy a repülőjükön már nincs hely számukra, így kénytelenek voltak egy teljes napot várni a következő járatra, miközben az éjszakai szállásuk is bizonytalan volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szilágyi Liliána takarítónőként és kártyavetőként is dolgozott külföldön: most hazaköltözött, kiderült, miből él [2026-07-17]

Négy és fél évvel azután, hogy nyilvánosan beszélt a családon belüli bántalmazásról, Szilágyi Liliána, az egykori Európa-bajnok úszó új fejezetet nyitott az életében. Az elmúlt években Közép-Amerikában és Ázsiában utazott, önismereti útra lépett, és jógatanulmányokba kezdett, hogy feldolgozza a múltját és megtalálja belső békéjét. Két hónapja tért vissza Magyarországra, és Szentendrén telepedett le. Kiderült, mit dolgozik most.

Tragikus baleset Szegeden: 17 éves diákmunkás halt meg egy üzemben, belezuhant a szeletelőgépbe [2026-07-17]

Tragikus baleset történt csütörtökön Szegeden, amikor egy 17 éves diákmunkás fiút berántott egy szeletelőgép egy építőipari cégnél. A fiatal azonnal életét vesztette. A dél-alföldi megyeszékhelyen történt eset híre megrázta a várost. Az érintett cég tulajdonosa megerősítette a tragédiát, míg a rendőrség büntetőeljárást indított.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szilágyi Liliána takarítónőként és kártyavetőként is dolgozott külföldön: most hazaköltözött, kiderült, miből él - videó [2026-07-17]

Négy és fél évvel azután, hogy nyilvánosan beszélt a családon belüli bántalmazásról, Szilágyi Liliána, az egykori Európa-bajnok úszó új fejezetet nyitott az életében. Az elmúlt években Közép-Amerikában és Ázsiában utazott, önismereti útra lépett, és jógatanulmányokba kezdett, hogy feldolgozza a múltját és megtalálja belső békéjét. Két hónapja tért vissza Magyarországra, és Szentendrén telepedett le. Kiderült, mit dolgozik most.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kíméletlen ultimátum: családok szakadhatnak szét az új idegenrendészeti szabályok miatt [2026-07-17]

Mintha ingyen osztogattak volna valamit, olyan hosszan kígyóztak a sorok pénteken reggel az egyik budapesti hivatal előtt. Pedig szó sincs jó cselekedetekről, külföldi állampolgárok várakoztak azért, hogy megújíthassák tartózkodási engedélyüket. Csakhogy sokan hiába tették mindezt, ugyanis a rendszer leállt, az ügyintézők sokakat tehetetlenül küldtek haza.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sorscsapás vagy égi áldás? Ennek a 4 csillagjegynek a Vízöntő telihold fenekestül felforgatja az életét július 29-én [2026-07-17]

Biztosan te is észrevetted már, hogy a nyár közepén, ahogy közeledünk a forró júliusi éjszakákhoz, az érzelmeid és a gondolataid is sokkal intenzívebbé válnak. Július 29-én sorsfordító telihold ragyogja be az eget a szabadságszerető és lázadó Vízöntő jegyében.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az olimpikon magyar úszónő külföldön takarítóként is dolgozott: most hazaköltözött, és ebből él [2026-07-17]

Az olimpikon úszónő, Szilágyu Liliána éveken át külföldön kereste a saját útját.

Nagy Márton öt bankja helyett ötven külföldi bank is elférne itthon a Bankszövetség szerint [2026-07-17]

Minél több a külföldi bank, annál több befektetést húzhat be az ország
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Anita kimondta, hogy példátlan, ami történt. Komoly fordulat, a külügyminiszter reagált nyomban [2026-07-17]

Ez az ügy, amire mindenki felfigyelt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Most ülsz le! Ennyibe került a magyaroknak Sulyok Tamás [2026-07-17]

Ennyibe fájtak a külföldi kiküldetései.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Japán, Vietnam, Katar [2026-07-17]

Összesen 387 millió forintba került a magyar államnak Sulyok Tamás 33 külföldi útja 2024 márciusa és 2025 év vége között
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Leverkusent is megjárt japán középpályást igazolt a Győr [2026-07-16]

Az osztrák élvonalból érkezik a kisalföldiekhez.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar Péter szerint ez méltánytalan és elfogadhatatlan, dolgoznak a megoldáson [2026-07-16]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már tavaly értesítették a pécsi önkormányzatot a droggyanú miatt elfogott képviselőnő gyanús ügyeiről [2026-07-16]

Nem akar lemondani a mandátumáról és a képviselői fizetéséről, az a pécsi önkormányzati képviselőnő, aki több mint negyed kiló kristállyal kaptak el a kommandósok hétfőn. Az önkormányzat lapunknak megküldött válaszából pedig az is kiderül, hogy már tavaly érkezett bejelentés a polgármesteri hivatalhoz a kábítószerrel megbukó helyi politikus albérletében történt gyanús eseményekről és furcsa alakokról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fél évvel a válása után ismét rátalált a szerelem a Vad angyal szívtiprójára, Facundo Aranára [2026-07-16]

Fél év telt el azóta, hogy a Vad angyal című sorozat legendás Ivója és felesége, María Susini 19 év házasság után elváltak, ám a jelek szerint Facundo Arana kicsit sem búslakodik a zátonyra futott kapcsolata miatt. A külföldi sajtóban felütötték a fejüket a pletykák, miszerint az 54 éves argentin színészre ismét rátalált a szerelem. Új választottja ráadásul kísértetiesen emlékeztet gyönyörű exnejére.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyarországon is szuperappá változik a Viber: vége a méregdrága külföldi roamingnak [2026-07-16]

A Rakuten Viber egy teljesen új, alkalmazáson belüli utazási eSIM-szolgáltatást vezet be Magyarországon. Az innovatív megoldásnak köszönhetően a felhasználók közvetlenül a csevegő appból, fizikai SIM-kártya nélkül vásárolhatnak kedvező árú külföldi adatcsomagokat. A fejlesztés újabb komoly lépést jelent a platform számára a mindent egyben kínáló szuperappá válás útján.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rendkívüli! Egy 15 éves fiatal magyar fiú a horrorbaleset áldozata [2026-07-16]

Felfoghatatlan.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Demcsák Zsuzsa fia után lánya is külföldre költözik: [2026-07-15]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy 15 éves fiú a mai horrorbaleset halálos áldozata [2026-07-15]

Felfoghatatlan tragédia történt szerda délelőtt a 2-es főúton, Szendehely térségében. Egy személyautó frontálisan ütközött egy kamionnal, miután áttért a szemközti sávba. A kocsiban egy 50 éves férfi és a 15 éves fia utazott: a gyermek a helyszínen életét vesztette, az édesapját mentőhelikopterrel, válságos állapotban szállították kórházba.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jogi káosz jöhet? Szakértők szerint komoly alkotmányos bizonytalanságot okozhat Sulyok Tamás döntése [2026-07-15]

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását, amely az államfői tisztséget is érinti. Forsthoffer Ágnes házelnök még aznap elküldte a jogszabályt Sulyok Tamás köztársasági elnöknek aláírásra. Az államfőnek öt napja van dönteni, de bármelyik választása komoly következményekkel járhat
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Először találtak természetes cukrot a csillagközi térben [2026-07-15]

Mérföldkőnek számító felfedezést tettek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sulyok Tamás először mondott beszédet az Alaptörvény-módosítás elfogadása óta [2026-07-15]

A köztársasági elnök a Bíróságok Napján szólalt fel, a közönség soraiban hallgatta a lemondásra felszólított Kúria-elnök és az Alkotmánybíróság nyugdíjba küldött elnöke is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Azahriah megint megtette! Óriási dobása megismétlődik [2026-07-15]

Azahriah második Budapest Park-koncertet hiredett meg, miután az első estére egy nap alatt elfogyott az összes jegy. A szeptember 18-i koncert mellé így szeptember 19-én is színpadra áll, ráadásul mindkét estén egy különleges zenei utazásra hívja a közönséget: hosszú idő után újra teljes egészében megszólal A ló túloldalán, az a Desh-sel közös album, ami páros lábbal rúgta be a kortárs magyar popzene ajtaját.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így kápráztatták el a sztárok a szurkolókat Gyulai Memorial versenyen [2026-07-15]

Molnár Attila saját országos csúcsától mindössze négy századmásodperccel elmaradva a második helyen ért célba férfi 400 méteren a 16. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj zárószámában. A viadal több remek eredményt is hozott, a külföldi sztárok mellett a magyar atléták is kitettek magukért.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2026-07-15]

Ismét külföldön zenélt Regán Lili. A kék hajú lemezlovas újra Mallorcára utazott, ahol a sziget egyik top klubjában állt a DJ-pult mögé. A fiatal lány közösségi oldalán számolt be a különleges napról, amelyről már a fellépés előtt is izgatottan mesélt követőinek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Welt-elemzés: Magyar lebontja a régi rendszert, ám két ponton még a hívei szemében is túl messzire megy [2026-07-15]

Orbán Viktor 16 éve után az új magyar miniszterelnök gyökeresen át kívánja alakítani az országot. Olyan elszántan megy a maga útján, hogy az odahaza és külföldön is nyugtalanságot kelt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Autós üldözés közben elgázoltak egy futárt, de ő azonnal felpattant, és kézbesítette az ételt [2026-07-15]

Egy rendőrök elől menekülő sofőr elütött egy ételfutárt az Egyesült Államokban, ő azonban felugrott, leporolta magát, majd kivitte a megrendelt csomagot, mintha mi sem történt volna. A nőnek, bár voltak fájdalmai a gázolás után, nem szenvedett komolyabb sérülést.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Videón, ahogy Budapesten elfogják a kölni lövöldözőt [2026-07-15]

A német férfi május 31-én több lövést adott le egy emberre, azóta európai elfogatóparancs volt érvényben ellene.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A nyolcadik kerületbe vonult ki a TEK, Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt [2026-07-15]

A férfit a német hatóságoktól érkezett értesítést követően öt órán belül elfogták.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Videón, ahogy a kölni lövöldözőt elfogja a TEK Budapesten [2026-07-15]

A 33 éves német férfi korábban Kölnben többször rálőtt egy emberre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezért esik le mindig a napvédő fólia az autóban [2026-07-15]

A nyári hőségben szinte minden autós előveszi a szélvédőre helyezhető fényvisszaverő napvédő fóliát, hogy az utastér ne forrósodjon fel. Mégis sokan ugyanazzal a bosszantó problémával találkoznak: mire visszaérnek az autóhoz, a napvédő már az ülésen hever, az utastér pedig ismét elviselhetetlenül felforrósodott. Pedig a megoldás egyszerű, ráadásul egyetlen forintba sem kerül.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nyaralni indul autóval? Jobb, ha ezeket a fura közlekedési táblákat mielőbb megismeri [2026-07-15]

Ha autóval indul külföldre nyaralni, nem elég ismerni a sebességhatárokat. Európa számos országában olyan közlekedési táblákkal találkozhat, amelyek első pillantásra ismerősnek tűnnek, valójában azonban egészen mást jelentenek. Egyetlen félreértés is elég ahhoz, hogy komoly bírságot kapjon... olykor csak hetekkel vagy hónapokkal a hazatérés után.

Egy szigorítással sikerült szétverni egy több tízmilliárdos piacot [2026-07-14]

A befektetési arannyal kereskedők szerint jelentős hátrányba kerülnek a külföldi versenytársakkal szemben, a hatóság azt mondja, csak a visszaélések leszorítása volt a cél.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csúcson az utazási kedv [2026-07-14]

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a magyarok mintegy 5,2 millió alkalommal utaztak külföldre az év első három hónapjában. Ez körülbelül 8 százalékkal több, mint az előző évben, és a Covid óta eltelt öt év legmagasabb értékét jelenti negyedéves szinten. A szakemberek szerint az utazók számára egyre fontosabb, hogy tudatosan kezeljék a devizaváltás és a nemzetközi fizetések költségeit.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elfelejthetjük a jobb és bal oldalt: kipróbáltuk, milyen lett a Huawei vadiúj fülese, a FreeClip 2 S! [2026-07-14]

A Huawei bemutatta a legújabb, nyitott kialakítású fülhallgatóját, a FreeClip 2 S-t, amely nemcsak egy zenehallgatáshoz kiváló audioeszköz, hanem egy csinos divatkiegészítő is lehet. Az új modell egy elképesztően elegáns, dóm-ihlette
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így töltsd ki helyesen a baleseti bejelentőt külföldön [2026-07-14]

Külföldi autózás során bármilyen elővigyázatos is az utazó, sajnos előfordulhat közlekedési baleset. A megfelelő teendők ismerete ilyen helyzetekben elengedhetetlen. Külföldi baleset esetén a teendők alapvetően hasonlóak a hazai esetekhez, de a biztosítók elszámolásának szabályai, a tovább- vagy hazajutás megszervezése, és az idegen nyelvi és jogi környezet miatt több nehézség is felmerülhet. Ezeket bonyolítja, hogy a helyszínen adott esetben gyorsan és pontosan kell cselekedni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jegyellenőrzés elől menekülve ugrott ki a száguldó vonat ablakából egy 19 éves fiatal [2026-07-14]

Életveszélyes módon próbálta elkerülni a jegyellenőrzést egy 19 éves külföldi fiatal a Zala vármegyei Bagod közelében, menet közben vetette ki magát a vonat ablakán. A rendkívül veszélyes akció súlyos sérülésekkel végződött, a fiatalt mentő szállította kórházba.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Öt szobanövény, ami a lakás legsötétebb sarkában is jól érzi magát, és szinte lehetetlen elpusztítani [2026-07-14]

Minden otthonban akad egy olyan sarok, amelyet a legszívesebben elfelejtenénk. Egy ablak nélküli folyosó, egy árnyékos fürdőszoba vagy az északi oldal, ahol a napfény csak hírből ismert. Ezek a helyek gyakran üresen maradnak, mert a legtöbb szobanövény egyszerűen nem bírja ki a fény hiányát. De van egy jó hírünk: léteznek olyan növények, amelyek kifejezetten imádják az árnyékot, és szinte elpusztíthatatlanok! Ha eddig azt gondolta, hogy a sötét zugokban nincs helye a zöldnek, akkor most figyeljen, mert bemutatjuk az öt legjobb szobanövényt, amelyek még a legmostohább körülmények között is virágoznak!...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A legdrámaibb nap a parlamentben, alkotmányos válság jöhet [2026-07-14]

A külföldi sajtóban a Tisza alkotmánymódosításának ellentmondásaira is felhívják a figyelmet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyarországon és külföldön is szinte példátlan, ami a Fidesszel történt [2026-07-14]

Az elemző történelmi mélypontot emleget, miközben a párt tartós politikai válságban van.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktorral futottak össze a külföldi reptéren. Kitalálod, hová utazott? [2026-07-13]

Megszólalt a volt miniszterelnök.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Harry Kane a Donald Trumppal való golfozásról: Szürreális élmény volt [2026-07-13]

Az angol csatár reméli, hogy 80 éves korában ő is ilyen színvonalon játszik majd, mint az amerikai elnök.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

60 éve nem történt ilyen Olaszországban: Pep Guardiola lehet az új szövetségi kapitány [2026-07-13]

Olasz sajtóhírek szerint a labdarúgó-válogatott technikai igazgatója, Paolo Maldini és tanácsadója, Leonardo Pep Guardiolát szeretné olasz szövetségi kapitánynak. A spanyol tréner legutóbb a Manchester Cityi kispadján ült, de úgy tűnik, nem lesz sokáig munkanélküli. Az olasz nemzeti csapatot legutóbb 60 évvel ezelőtt irányította külföldi tréner.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült, mely luxusszállodákban és pontosan mennyi pénzből szállt meg Nagy Márton a külföldi útjain [2026-07-13]

Miután a 24.hu pert nyert a Nemzetgazdasági Minisztériummal szemben, a jogutód Pénzügyminisztérium kiadta Nagy Márton korábbi külföldi szállásainak listáját. A dokumentumokból kiderül, hogy az egykori nemzetgazdasági miniszter több alkalommal is egy antwerpeni luxusszállodában szállt meg, miközben az utazásai hivatalos programja elsősorban Brüsszelhez kötődött. A szállásköltségek ráadásul sok esetben a több százezer forintos, sőt, helyenként a közel egymillió forintos éjszakánkénti összeget is elérték.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Barátok közt Tildája sosem látott férjével szelfizett: így romantikáztak Budapesten [2026-07-13]

Szabó Erika kisfiuk születése óta először randizott kettesben a férjével.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ahol még a Google sem jár: a Föld utolsó érintetlen zárványai, ahová ember nem teheti be a lábát [2026-07-13]

Azt gondolhatnánk, mostanra a bolygónkon nincsenek érintetlen helyek, s ha nem is a turisták, de a tudósok és felfedezők mindenüvé eljutottak. A valóságban azonban még mindig léteznek olyan extrém helyek és szigorúan védett régiók, amelyek teljesen kívül esnek az emberi civilizáció hatókörén. Okként szolgálhatnak a szakrális tilalmak, a megközelíthetetlen mélységek vagy a tudomány nevében elrendelt karanténok. Akárhogy is, a Föld makacsul őrzi az utolsó fehér foltjait.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tini ámokfutó száguldozott Székesfehérváron, egy rendőrautónak is nekicsapódott, mielőtt elfogták [2026-07-12]

Egy 17 éves fiú menekült el a rendőrök elől Székesfehérváron, amikor egy rutinellenőrzés során megpróbálták megállítani. A nagy sebességgel száguldó sofőr végül egy rendőrautónak ütközött, amelyben két rendőr is megsérült. Ennek ellenére a sérült rendőrök azonnal intézkedtek, és elfogták a fiatalkorú sofőrt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Antibiotikum és a bélflóra: Hogyan borul fel az egyensúly, és hogyan állítható helyre? [2026-07-11]

Az antibiotikumok hatékony eszközt jelentenek a bakteriális fertőzések leküzdésében, ám alkalmazásuk nemcsak a káros baktériumokat pusztítják el, hanem a bélflóra hasznos mikroorganizmusainak egyensúlyát is megzavarhatják. Az emberi bélrendszerben élő mikroorganizmusok milliárdjai számos létfontosságú funkciót látnak el, például segítik az emésztést, vitaminokat termelnek, és támogatják az immunrendszert.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hiába volt ünnepelt színésznő itthon, Ausztriában munkanélküli segélyen élt: emiatt bicsaklott meg a külföldi karrierje [2026-07-11]

Malek Andrea Bécsben kapott szuper lehetőséget, de végül munkanélküli segélyből kellett élnie.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A rendőrség elismerte, jogszerűtlenül használt bilincset és gázspray-t egy angyalföldi intézkedéskor [2026-07-10]

Az ügyben kulcsfontosságú bizonyítékot egy járókelő által készített videófelvétel jelentette.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gerendai Károly: Nem vagyok rajongó típus, de Magyar Péter elképesztő munkával felszántotta az országot [2026-07-10]

A Sziget visszatérő alapítója nehéz feladványt kapott, a hazai törzsközönség és a külföldiek előtt is újra menővé kell tennie a fesztivált. Miért kerülgette a kétségbeesés a visszatérés előtt, és aztán mi volt az első döntése, amikor visszavette a céget? Mit nem értett meg a Szigetből az előző, külföldi tulajdonos, és mit próbálnak most visszahozni a régi szemléletből? Mit mondott Magyar Péternek a a találkozójukon? Interjú Gerendai Károllyal.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezek a legfurább KRESZ-szabályok külföldön: megütheti a bokáját, ha nem tud róluk [2026-07-10]

Nem elég ismerni a KRESZ (Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása) hazai alapjait, ha külföldre indulunk autóval. Európa több országában ugyanis olyan közlekedési szabályok vannak érvényben, amelyek elsőre meglepőnek, vagy akár túlzónak is tűnhetnek, megszegésük azonban komoly pénzbírságot, sőt, egyes esetekben büntetőeljárást vagy szabadságvesztést is eredményezhet. Összegyűjtöttük a legkülönlegesebb előírásokat, amelyekről érdemes tudni, mielőtt útnak indulunk.

Itt az adat, hogy hány ember tüntetett tegnap este a Sándor-palotánál. Ezt állítja a híres külföldi hírügynökség [2026-07-10]

Most érkezett az adat, hogy hányan vettek részt a Sulyok Tamás melletti demonstráción.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Alföldi Róbertet és Stohl Andrást először láthatjuk így [2026-07-10]

Két ember, akik szinte mindenben különböznek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Alföldi Róbert és Stohl András először áll egy színpadon [2026-07-10]

Két ember, akik szinte mindenben különböznek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2026-07-10]

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Orbán Viktor nincs külföldön,
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Helikopteres városnézés New Yorkban, extra védelem külföldön, zebracsikók Hatvanpusztán [2026-07-10]

Magyar Péter felszólította Áder János volt köztársasági elnököt, mondja meg, hogyan szolgálta az országot az, hogy 55 millió forint közpénzből utaztatta a családját az USA-ba. Sulyok Tamás államfő attól fél, hogy utóda politikai kinevezett lesz. A NAV felfüggesztette a nyomozást az ukrán
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Július 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: Sex udvarhely    sturovo sex partner    parkany sexpartner    terhes szexpartner    Viki pribelszki    telefonsex ingyen    Szexpartner    Bicikli    masszazs udvarhely    Budapest apartments for rent    Kabul sárkányai Budapest felett    Párkány szex    prinzzess    Ahová lép, bab terem: Mr. Beanként hódította meg a világot Rowan Atkinson    January 20    Electronics    Budapest apartments for rent    autóhasznált autók budapest    Budapest apartment rent    hB    Ii    sweet.tv    fauszt    szexpartner fauszt   

Most keresik: Szexpartner    sturovo sex partner    Viki pribelszki    terhes szexpartner    Kabul sárkányai Budapest felett    Bicikli    prinzzess    Ahová lép, bab terem: Mr. Beanként hódította meg a világot Rowan Atkinson    January 20    Electronics    Budapest apartments for rent    Budapest apartments for rent    autóhasznált autók budapest    Budapest apartment rent    Sex udvarhely    hB    Ii    sweet.tv    parkany sexpartner    telefonsex ingyen    fauszt    szexpartner fauszt    masszazs udvarhely    Párkány szex   

Hírek | Hírek |

Főoldal  | Hirdetés feladás    [ lábléc rész ]

97.422 megjelenés az elmúlt
24 órában
3.830 partner oldalon
Hirdessen itt
 
További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések

 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen

Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2026 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (4158)